Pálferi atya karácsonyi előadása: „Növekedés a spiritualitásban”

Spiritualitás, kötődés és a szavak jelentősége 

Régóta várt vendége volt a FolkEmbassy szabadegyetemének Pál Feri, vagy ahogy mostanság írni szokás, Pálferi atya, aki a karácsony előtti utolsó alkalommal spiritualitásról, kötődésről és a szavak jelentőségéről is beszélt. A Téli Kertem pincéjében egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak kíváncsiak Magyarország talán legnépszerűbb katolikus papjára.

Pálferi atya előadásai a szó legteljesebb értelmében előadások. Nem felolvas, előre betanult szöveget mond el, nem puszta médiuma az elhangozni akaró gondolatoknak: ő igazi előadó, aki személyisége erejével, humorával, anekdotamesélő képességével van jelen – pusztán előadása szövegének elolvasása ezért töredékét sem tudja visszaadni annak, amit személyes jelenlétével közvetít hallgatósága felé. A közönséggel való állandó kontaktus, a hirtelen adódó helyzetekre adott humoros reakciók, a hihetetlen spontaneitás jellemzik előadói stílusát. E spontaneitás miatt olyan érzése van az embernek, mintha gondolatai az adott pillanatban, mintegy sugallat hatására születnének, miközben visszagondolván az elmondottak egészére rájövünk, hogy alaposan felépített és átgondolt előadásokról van szó. Bár szinte lehetetlen feladatnak tűnik, most mégis megkíséreljük főbb gondolatait megosztani az olvasókkal.

Mi a spiritualitás? A spiritualitás az, ami képes összekötni bennünk az élet magasságát és mélységét. Merthogy az élet kiterjedt: hatalmas fölfelé és lefelé is. Mint az a nagyon kis kert, amiről tulajdonosa büszkén újságolta, hogy hatalmas. Igen, valóban hatalmas, fölfelé. Ha eloldjuk magunktól a spiritualitást, megszűnik az életnek ez a mélysége és magassága, életünk „lapos” lesz, a szó szoros értelmében. Ekkor azt érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből. A spiritualitás ugyanis olyan, mint a levegő: amíg van, észre sem vesszük, de amint elillan, fulladni kezdünk. A magas spiritualitású embert az jellemzi, hogy motivációi mindig pozitívak. Az ilyen ember még Hruscsov lányának szemében is meglátja a végtelent.

Az élet másik fontos eleme a kötődés. Ahogy Martin Buber írta: kezdetben volt a kapcsolat. Ha elveszítjük a biztonságos kötődést, jön az elbizonytalanodás. Elbizonytalanodás a másikban, magamban és a kapcsolatban. Mint a hitében bizonytalanná vált ember, akitől megkérdezték, hogy Isten meghallgatta-e őt, s azt felelte: „azt mondta nekem, hogy nem”. „Hiszek Istenben, csak nem bízom benne” – mondja az ilyen. Kutatások azt mutatják, hogy legjobb esetben is csak az emberek fele képes biztonságosan kötődni. Minden második felnőttnek tehát krónikus istenkapcsolati problémái vannak. Ha felismerjük a problémákat, megpróbálkozunk a különböző vallási megküzdési stratégiákkal, például az imádkozással. Csakhogy akinek kötődési nehézségei vannak, az egyik vallási megküzdési stratégiát sem tudja használni, akinek ellenben nincsenek, az mindegyiket. A kötődési zavarokkal élő ember elvesztett a valóságból egy darabot.

Fontos az is, hogy a szavaknak legyen jelentése és jelentősége. Mikor Kínában egyszer egy nagy földrengés maga alá temetett egy iskolát, az egyik szerencsésen megmenekült kisdiák addig-addig kapargatott a romok között, amíg kiásta még élő, de a romok alatt fulladásra ítélt osztálytársait. Mikor megkérdezték tőle, miért tette, annyit felelt: ő volt a hetes, az ő kötelessége volt, hogy mindenki meglegyen. Ha én vagyok a hetes, ez kötelességeket ró rám. Ha valamit valahogy megnevezünk, annak jelentése és jelentősége van. Ő a barátom, ő a feleségem, ő a gyermekem – komolyan kell venni a szavakat, szilárdan tartani kell magunkat a jelentésükhöz. Igaz ez az igazságra, amiről Hamvas Béla azt mondta: „ha az igazság el is hagy engem, az az ő dolga”. Nekem mindig következetesen ragaszkodnom kell hozzá. Ezt a szilárdságot példázza a nő esete, aki meg akart tanulni táncolni, de még a lábán sem tudott megállni. Mire a tánctanár azt mondta neki: ha még a saját lábadon sem tudsz rendesen megállni, hogy fogsz tudni táncolni?

És végül egy zárógondolat: „Nem a mi Istenünk az egyetlen, hanem az egyetlen Isten legyen a mi Istenünk!”